Egy kis info

Sziasztok fiúk, lányok!:)
Igazság szerint, nem terveztem, hogy a történeten kívül bármiféle bejegyzést közzé teszek, de persze az ügyetlenkedésem bezavart...
Ugyanis jelenleg meghalt a laptopom, mivel egyik éjjel rádőlt a vizem - ne kérdezzétek, hogy -, ezért sajnos nem tudom most egy ideig folytatni az írást.
Nagyon remélem, hogy az unokabátyám meg tudja gyógyítani a gépem, mert őszintén szólva, nem tudom, mi lenne velem nélküle, hisz azon voltak a képeim, videóim, történeteim, mindenem.
Úgyhogy ezúton szeretnék elnézést kérni az olvasóimtól (ha egyáltalán olvassa bárki is a firkálványaimat).
Puszi♡
Sophie~

Kettő

Amint rájöttem, mi történt, féktelen pánik fogott el. Ez nem lehet, képtelenség, ez NEM TÖRTÉNHETETT MEG!

El akartam úszni onnan… Elúszni minél messzebbre, hogy soha többé ne is gondoljak arra, ami itt történt, de uszonyaim nem a falu felé vittek, hanem az eszméletlen fiú felé. Megragadtam a karjánál fogva, s sebesen vittem fel az oxigén dús levegőre. Kiúsztam vele a partig, közben a távolból a nő még mindig sikongatott, de nem igazán foglalkoztam vele, először mindenképpen biztos helyen akartam tudni a fiút.

Óvatosan, vigyázva, nehogy megsérüljön, kifektettem a partra, majd mikor meggyőződtem róla, hogy ver a szíve, visszacsobbantam a vízbe, hogy a nő közelébe férkőzzek.

Mikor megpillantottam, gyorsabban úsztam felé, s közben hallhattam, mit kiabál kétségbe esetten.

- Alec! Édes Istenem, ugye nem halt meg? – ekkor vettem észre, hogy egy másik fiú is üldögél a csónakban, s a vizet pásztázza tekintetével. Mivel a lány háttal volt nekem, nem láthattam az arcát, de a másik fiút láttam. Szőke haja, s kék szeme volt, pontosan úgy nézett ki, mintha a testvérem lenne. Elkerekedett szemmel bámultam őt, még akkor is, amikor észrevett. Nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam arrébb úszni.

Amikor már éppen szólni akart a lánynak, akkor mutattam neki, hogy maradjon csöndben, majd lebuktam a víz alá. Tudtam, hogy követni fog, ezért megálltam a csónak alatt, s mikor csobbant a víz, egy picit elmosolyodtam. Tudtam, hogy nem bírja sokáig levegő nélkül, s sietnem kell. Odaevickélt hozzám.

- A barátod biztonságban van. Elvezetlek hozzá – mondtam neki határozottan -, de a lányt készítsd fel, hogy mi vagyok.

Bólintott, amit úgy értelmeztem, hogy megértette. Gyorsan felhúztam a levegőre, a lány ekkor már hisztérikusan sírt.

- Anna, Anna, nyugi, jól vagyok, meg van Alec – mondta neki megnyugtató hangon. – Egy sellő elvisz hozzá – mondta, s közben bemászott a csónakba. Majdnem kijavítottam, hogy nem sellő, hanem szirén, de inkább nem tettem, mert akkor megijednek, és a fiú meghalhat a parton. Úgyhogy csomót kötöttem a nyelvemre, s óvatosan a lány közelébe merészkedtem.

- Istenem, Sky, ezt te se mondhattad komolyan… - sírta a lány. Ekkor megragadtam a csónak szélét és felhúztam magam, így már a lány is láthatott.

Először elakadt a szava és sikítani akart, ezt megelőzendően inkább megszólaltam.

- Ne félj tőlem, nem bántalak. Megláttam a másik fiút a vízben, eszméletlen volt, úgyhogy kihúztam egy biztonságos partra, de sietnünk kell, lehet már magához tért – elengedtem a csónakot, s már majdnem megindultam A Fiú felé, mikor a lány megszólalt.

- Ez képtelenség, sellők nem léteznek! Sky, mond, hogy csak képzelődünk!

- Anna, kérlek, ne hisztériázz, Alec életben van, és ez a lány elvisz minket hozzá! – ezután felém fordult. – Mutasd az utat, kérlek!

Bólintottam, majd megindultam, de sokkal gyorsabb voltam, mint a csónakban ülő két ember, de éppen csak annyira, hogy még látták, merre megyek.

Előbb akartam odaérni a fiúhoz, nem tudom, miért, de rossz érzés volt, hogy nem voltam mellette. Már messziről megláttam, s ettől olyan boldogsághullám ment végig rajtam, hogy úgy úsztam, mint a delfinek – ugráltam ki a vízből.

Ő már felébredt, s ülve várt a parton. Kicsit arrébb mentem, hogy alakot tudjak váltani.

Mindig nagyon élvezem az alakváltást. Az egész testem bizsereg, s közben a fekete pikkelyek helyén két emberi láb ölt alakot. Na persze nem vagyok csupasz, nehogy azt higgyétek. Nem tudom, minek nevezzem, de valami ruhaféleség lesz rajtam. Fekete, mint a pikkelyeim.

Kicsit bizonytalanul indultam meg, s rögtön meg is öleltem a partot. Ezek után inkább nem nagyon kísérleteztem a járással, inkább a kezemmel vonszoltam el magam a fiúig. Ő a fejét fogva, összeszorított szemmel ült a parton egy szakadt ingben és nadrágban.

- Ne félj – szólaltam meg, mikor hallótávolságon belül voltam már. A fiú felemelte a fejét és felém pillantott. Gyönyörű kék szemei fáradtan csillogtak, nedves hajából még csöpögött a víz.

- Ki vagy? – kérdezte rekedtes hangon.

- Öö… Én húztalak ki a partra, a barátaid mindjárt itt lesznek – úgy gondoltam, nem tanácsos elárulni neki, mi vagyok, hiszen majdnem meghalt, nem akartam még ezzel is sokkolni. Bár a másik fiú elég könnyen elfogadta, hogy lábak helyett uszonyokkal rendelkezem. Vagyis, lábakkal is és uszonyokkal is rendelkezem.

Pont abban a pillanatban ütközött a csónak a homoknak, amikor még közelebb akartam férkőzni a fiúhoz. A lány szélsebesen odafutott a barna hajú fiúhoz, s elkezdte ölelgetni. Én ezt nem bírtam nézni, úgyhogy inkább odamásztam a szőke sráchoz.

- Kell segítség? – mosolyogtam fel rá.

- Uh, igen, azt megköszönném.

Belemásztam a vízbe, uszonyaimat rögtön újra éreztem. Hátraúsztam a csónak végéhez, s amilyen erősen csak tudtam, megtoltam.

- Hűha, te aztán erős vagy – ámult a szöszi, s én csak ekkor vettem észre, hogy jó pár méterre feltoltam a partra a csónakot.

- Hát, úgy tűnik – mosolyogtam rá a szőkeségre, majd nyújtottam a kezem, hogy húzzon ki a partra, legyen szíves. Ő vigyorogva ragadta meg a kezem.

- Amúgy, Sky vagyok.

- Si... Sirella – mondtam végül. A nevem elég árulkodó, majd ha úgy hozza a sors, később elmondom nekik, mi vagyok, ki vagyok.

- Különleges név – mosolygott Sky.

- Köszönöm.

- Kösz, hogy megmentetted Alecet. A húgomnak fontos a srác, mintha a fogadott bátyja lenne. Amúgy a legjobb barátom.

- Nincsen mit, máskor is. Viszont nekem most vissza kell mennem, mert én vezetem a va… A vacsorát. Úgy értem, én készítem el a vacsorát – dadogtam zavartan. Azt csak nem mondhatom el neki, hogy az ő fajtájával táplálkozom…

- Persze, menj csak. Látunk még valamikor?

- Nem tudom, de majd holnap is felnézek ide, ha gondoljátok…

- Naná! – vigyorgott Sky, majd odafordult a testvéréhez és Alechez. – Sirellának most mennie kell, de holnap találkozunk vele, és megköszönjük normálisan, hogy kihúzott, oké? – a másik kettő csak bólintott, majd Alec átölelte Annát, aki kislányosan belefúrta az arcát a fiú vállába. A hányinger kerülgetett.

- Akkor, sziasztok! – s már úsztam is vissza a faluba. Még volt egy kis időm a vadászat előtt, ezért egyenesen Jennához úsztam.

- Hol a francos bohóchalban voltál? – ripakodott rám barátnőm.

- Nem fogod elhinni, mi történt! – megragadtam a karját, s egy víz alatti barlangba húztam, ahol senki nem talál ránk. – Megmentettem egy embert!

- Magasságos csikóhal, Sirena, ez fantasztikus! – barátnőm a nyakamba borult, én pedig megkönnyebbülve öleltem vissza. Mikor elengedett, mindent elmeséltem neki, részletesen, egy momentumot se hagytam ki. – És akkor holnap találkozol velük megint? – kérdezte, miután befejeztem monológomat.

- Igen. Atyaég, Jenna, el se hiszed, milyen érzés volt! Nem ismertem, még most se ismerem, de szeretem! Mikor megláttam, összeszorult a gyomrom, és az uszonyom magától vitt oda hozzá, fantasztikus érzés volt – ábrándoztam tovább, Jenna pedig megállás nélkül mosolygott, miközben bátorítóan szorította a kezem.

- Sirena! – harsant apám hangja. Elég messziről, de igen kifinomultak az érzékszerveink.

- Ó, ne… - sóhajtottam. Jenna megértően átölelt.

- Mit fogsz csinálni?

- Semmiképp se viszem el őket a parthoz, még a közelébe se. Maximum megint kihagyjuk a vacsorát. De egyszer azt mondtad, a hínár finom – jutott eszembe hirtelen.

- Bizony, sokkal jobb, mint az emberhús, hidd el.

- Oké, de a többieknek ezt nem mondom el. Megérdemelnék, hogy éhen pusztuljanak, amilyen beképzeltek.

- Egyetértek!

Kiúsztunk a barlangból, s Jenna visszament a helyére, én pedig megkerestem apámat.

- Sirena! – kiabált ismét.

- Maradj már, itt vagyok, mit ordibálsz? – kérdeztem a háta mögül.

- Fékezd a nyelved, kisasszony! Ezen kívül, késtél – tett szemrehányást, de én csak a szememet forgattam. – Szedd össze a csapatot, és induljatok vadászni! – adta ki az utasítást Ő Nagysága.

Körbejártam a falut, az óriási kagylókból pedig egyre több szirén társult hozzám.

- Hol kezdjük? – kérdezte Kyra, egy fekete hajú, sötétlila uszonyokkal rendelkező vadász.

- Menjünk el keletre, de szerintem senki nincs kint a tengeren. Kicsit körbeúszkáltam délután, de egy lelket se láttam – válaszoltam fintorogva.

- Ó, de kár, pedig úgy megennék egy cuki pasit – szállt be a beszélgetésbe Layla. Rühellem ezt a lányt, mert rettenetesen beképzelt, világoszöld uszonyával, vörös hajával egyáltalán nem mondható nemesnek, de úgy viselkedik. Persze semmi bajom a vörös hajú lányokkal, és a zöld uszonnyal. Ez csak Laylára vonatkozik. Igen irritáló tud lenni, ráadásul állandóan lenézi Jennát, amit nem tűrök el.

- Layla, senki nem kérdezett, úgyhogy fogd be. Kösz! – legyintettem le.

- Ajaj, Sirena morcos. Mi a baj kislány? Apuci nem szeret téged? Lehet, hogy jobban örülne egy magamfajta lánynak – villantott rám egy minden fogat megmutató vigyort.

- Layla. Őszinte leszek. Magasról teszek a véleményedre – válaszoltam angyalian. A többi szirén elismerően mosolygott, annak ellenére, hogy nem vagyok a szívük csücske. Csakhogy Laylát apámon kívül senki nem tudja elviselni. Mellesleg, komolyan gondoltam a válaszomat.

Lezártnak tartottam a beszélgetést, úgyhogy megindultunk a vadászhölgyekkel keletre. Mondanom se kell, nem öltünk meg senkit…

Egy

Az apám, a szirének vezetője, csak azért lett az, mert egy hajótörés során megismerte anyámat, aki rá vadászott. Csakhogy apám elbűvölte anyámat, s ez a vesztébe sodorta. A sziréneknél csak egyvalaki kegyetlenebb... Az apám. Hidegvérrel meggyilkolta anyámat, amikor én csak pár hónapos voltam. S ezt honnan tudom? A szirének különlegesek. Mindenre emlékeznek, ami valaha történt velük, vagy a közelükben. Nos, én emlékszem anyám halálára. Szirének közt a legjobb szirén volt. S ezt nem csak úgy értem, hogy fantasztikus gyilkos volt, ó, nem. Úgy értem, hogy neki volt lelke. Szeretett engem, tudom. 

Én vagyok az egyetlen ilyen módon született szirén. Az apám ember, az anyám szirén, az ő "szerelmük" gyümölcse vagyok én. Hah, milyen ironikus gondolat. Szerelem. Aminek az lett a következménye, hogy anyám meghalt. Nos, ha ez a szerelem, akkor köszönöm szépen, én ugyan nem kérek belőle. Egy szerelmem már van... 

Gyilkolni. A világon a legjobb dolog, amit egy szirén munkájaként tehet. Mert dolgozunk, ez a munkánk. Embert ölni. És higgyétek el nekem, nincs annál fantasztikusabb érzés a világon, mint a hangoddal elcsábítani a naiv, buta, öntelt hajósokat, majd belevájni a fogaidat a húsukba... 

- Sirena! - apám hangja mennydörgésként hallatszott a tenger mélyén, a szirének lakta faluban. 

Ő, a hatalmas John Phrakes, akinek sikerült a mi világunkban maradnia, mivel megcsókolta anyámat, s így átváltozott. Ő az egyetlen férfi szirén, ami, ha belegondoltok, nem is csoda... Gyűlölöm. Gyűlölöm őt, ahogy van, s megvetem, azért, amit tett - noha én se vagyok különb. 

- Mi van már megint? - kérdeztem, miközben odaúsztam hozzá. 

Apámnak sötétzöld uszonya van, nekem - anyáéhoz hasonlóan - éj fekete. A rajból csak nekem van fekete uszonyom, ez a vérünkben rejlő hatalmat jelképezi. Nem meglepő, hogy apámé a szolgákéhoz hasonlít. 

- Ismét megkérnélek, hogy viselkedj - közölte parancsoló hangon. 

- És ha nem akarok? - reakciómat magasról letojva, folytatta: 

- Ma te vezeted a vadászatot. Remélem sikeresebb lesz, mint a múlt havi... 

- Ha ennyire nem tetszik, amit csinálok, el lehet menni saját magad vadászni - kacsintottam az apámra, majd ott hagytam, s kiúsztam a nyílt vízre. 

Tilos a nyílt vízre úszni, apám megtiltotta, hogy ne essen bántódásunk, de igazából csak fél attól, hogy esetleg egy másik pasi szirén jön majd a falunkba, s elveszi tőle az uralmat. S ezt csak általam tudná megtenni, de ezt apám nem tudja. Úgy hiszi, bármelyikőnk képes átváltoztatni egy embert, de ez nem így van. 

Az összes tengeri élőlény fél tőlünk, s ez minden alkalommal megnevettet. Látni, hogy azon nyomban elúsznak, amint megpillantanak minket... Vicces. Még a legveszedelmesebb cápák is sűrű farokcsapásokkal iszkolnak  el, amint megérzik, hogy a közelben vagyunk. 

Az emberek csak azért nem félnek, mert nem tudják, hogy létezünk, de amint megpillantanak minket... Nem, akkor se félnek, mert az énekünk elcsábítja őket. Persze csak a férfiakat. A nők képeket látnak olyan dolgokról, amiket szeretnének, hogy megtörténjenek.

Felúsztam, egészen a víz felszínéig. Itt sokkal melegebb a víz, s a Napot is láthatom. Imádok gyönyörködni a Napban, olyan gyönyörű színei vannak, s a hatalom amit sugároz, egyszerűen lenyűgöz. A gyilkolászáson kívül a másik legjobb dolog egy szirén életében. Vagyis, hogy őszinte legyek, csak az én életemben. A többi szirén gyűlöli a Napot. Megégeti őket, s ha félig kint vannak a vízből, félig pedig napfény hull rájuk, akkor szépen lassan kiszáradnak, s meghalnak. 

De én nem. Én más vagyok. Alakot is tudok váltani, s semmi bajom nem esik, ha kifekszem a napra. Egyszerűen csak eltűnnek az uszonyaim, s két emberi láb veszi át a helyüket. 

Apám nem tud róla, s ha rajtam múlik, nem is fog. Csak Jennának, a legjobb barátnőmnek mondtam el. Szerinte elég király dolog ez. Jenna elég romantikus alkat, nincs is a vadászok közt. Ő is különleges, mint én. Na persze nem olyan értelemben, mint én. Ő képtelen embert ölni. Gyönyörű hangja van - mondjuk ez alap -, és rendkívül jól bánik a halakkal. Igen, tudom, az előbb még azt mondtam, a tengeri élőlények félnek tőlünk. Nos, Jennától nem. Ő is különleges, ő sem ide való. Ha tudnám, hogy valahol, messze, élnek hableányok, akkor már régen odaköltöztem volna, Jennával együtt. 

Tudom, mit akartok tudni... Mi a különbség a hableányok és a szirének között? Egyszerű. A hableányok jók, a szirének gonoszak. Tudjátok, mint általában minden mesében, vannak a jók, és vannak a rosszak. De szerintem ez nem így van. Igen, a hableányok nem ölnek. Nekik az emberek megmentése a feladatuk, nekünk meg a gyilkolásuk. De nekem és Jennának tudom, hogy köztük lenne a helyünk. Jennára csak rá kell nézni: rózsaszínes pirosas uszonyára, világosbarna tincseire, kékeszöld  szemeire... Ő nem néz ki úgy, mint egy szirén. Én igen. Tejfölszőke hajammal, s tengerkék szememmel kivívtam az összes szirén - kivéve Jenna - irigykedését. De alakváltó vagyok. Nincs itt maradásom... 

- Segítség! Valaki segítsen! - ezt a két mondatot egy nő vérfagyasztó sikolya követte, s én megéreztem az embervér szagát. Nem volt mit tenni, az ösztöneim bekapcsoltak, s villámgyorsan indultam meg a vér irányába, közben lebuktam a víz alá, hogy ne lássanak meg. De lent, a víz alatt, elképesztő látvány fogadott. A fiú, aki eszméletlenül lebegett a vízben, hihetetlen hatással volt rám, s én rögtön tudtam mi történt velem.

Összekapcsolódtam a fiúval. Anyu írt erről a naplójába. Az első szerelme volt Aidan, egy halandó, aki véletlenül akadt össze anyámmal. A fiú nem is sejtette mekkora veszélyben forgott az élete.

" Soha nem láttam még ilyen kétlábú lényt. Szőke, szinte már fehér haját fújta a szél, s én megigézve figyeltem minden mozdulatát. Gyönyörű volt. Fekete szemével kíváncsian méregetett. Fogalma se volt arról, hogy éppen vadásztam, de eszembe se jutott, hogy megöljem. Egy ilyen csodálatos lénynek élnie kell. A világ is megfordult velem, mikor a fiú közeledett felém, s ezernyi csikóhal táncolt a gyomromban. Már majdnem megérintette az arcom, mikor én lebuktam a víz alá, s amilyen gyorsan csak tudtam, visszaúsztam a rajhoz. Mint vezetőként, felelősséggel tartozom irántuk. Nem ismerkedhetek össze a táplálékunkkal. Őrület. "

" Megint felúsztam a felszínre. Legjobb barátnőmnek, Agatha-nak azt mondtam, csak körűljárom a tengert egy kicsit, hátha találok pár fuldokló hajóst. De persze Agatha átlátott rajtam, nem hitte el, amit mondtam.

' De vigyázz magadra! '

Hát így indultam meg a felszín felé. Ugyanoda mentem, ahol tegnap is láttam őt, de nem találtam meg a szememmel. A szagát se éreztem semerre. Teljesen elkeseredtem, s könnyezve indultam vissza a rajhoz. "

" Agatha-val összevesztünk.

' Nem hiszek neked Kristen. Ennyiszer még sose őrjáratoztál, és általában mindig veled mentem, de most egyszer se hívtál. '

' Ne haragudj, de egyedül is tudok őrjáratozni. '

' Rendben. Szólj, ha úgy döntöttél, hogy megbízol bennem... '

Kicsit rossz érzés fogott el, hogy a legjobb barátnőmmel összevesztem, de végül megint elindultam megkeresni a fiút. Úgy éreztem, most meg fogom találni. Már egy hónapja minden nap felúsztam a felszínre. Nem tűnhetett e nyomtalanul. Teljesen nem merészkedtem ki a partra, de a nyakamig ért a víz, miközben uszonyom a homokot csapkodta. Már-már ismét csalódottan fordultam vissza népemhez, amikor megérintették hátulról a vállam. Ijedten fordultam meg, még mordultam is egyet, de amint megláttam, ki úszkál mellettem a vízben, arcvonásaim kisimultak, s elmosolyodtam. Megtaláltam a fiút! "

" Aidannel töltöttem a napot. Mostanában nem igen foglalkoztam a rajjal, sokkal szívesebben ütöttem el az időt Aidannel. Agatha-nak még mindig nem mondtam el semmit, félek hogy reagálna. Főleg attól, hogy esetleg meg akarná ölni Aidant. Miközben ezen agyaltam, Aidan meglegyintette arcom előtt kezét, mire én rápillantottam.

' Merre jártál, Hableány? ' - kérdezte féloldalas mosollyal.

' Csak a rajon töprengtem. De tudod, hogy nem vagyok hableány. Én ölök, nem mentek. '

' Tudom, de nekem Hableány vagy. És az is maradsz. ' Ettől jól eső borzongás futott végig a gerincemen. Imádtam a becenevem, jobb embernek éreztem magam tőle. Mert Aidan mellett nem voltam szirén. Nem akartam ölni, nem akartam senkinek se rosszat, nem izgatott, hogy egy ember üldögél velem szemben a homokban, miközben én az alkaromon támaszkodva lebegek a sekély vízben, a strand egy eldugott szegletében. Mellette elhittem, hogy hableány vagyok. "

Prológus

Szirén  

Egy ember. Egy ember mindent megváltoztathat. És meg is változtatott. Felforgatta az életemet, amiért örökké hálás leszek ennek az embernek, mert megmutatta, mi az a szeretet, a gyengédség, a törődés... Megmutatta, hogy máshogy is lehet élni, nem kell feltétlenül ölni. Igen, ölni. Öltem. Rengeteg embert megöltem. És nem bántam meg, mivel létfontosságú embert ölni annak, aki szirén.